B
BÖGRÉS EPRES
A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre!
Hozzávalók:
- másfél bögre cukor
- 2 tojás
- 3 bögre liszt
- 1 csomag sütőpor
- egy csipet só
- fél bögre étolaj
- másfél bögre tej
- fél kg eper (vagy több)
+ három-négy evőkanál olvasztott vaj, és kristálycukor a szóráshoz
Elkészítése:
1. A sütőt előmelegítjük 190-200 fokra.
2. A hozzávalókat az eper kivételével összekeverjük. A tejet adjuk hozzá utolsóként, kisebb adagokban.
3. Ezután kidíszítjük a tetejét a hosszában kettévágott eperszemekkel.
4. Kb. 20-25 perc aranyszínűre sütjük (tűpróbát végzünk).
5. Még forrón alaposan megkenjük olvasztott vajjal, és addig szórjuk a tetejét kristálycukorral, míg egészben nem maradnak a szemek a süti tetején. Az első néhány réteg ugyanis bele fog olvadni a vajba.
5. Ezután sütőpapírral együtt kiemeljük a tepsiből. Bátran, mert nem törik! Forrón szeletelhetjük nyugodtan…
Jó étvágyat!
forrás:rupanerkonyha.cafeblog.hu
Bögrés pizza
A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre!
Hozzávalók:
- 2 – 2,5 bögre liszt
- 2/3 bögre víz
- 2 evőkanál étolaj
- 1 teáskanál só
- 1 teáskanál cukor
- 2 teáskanál porélesztő
- tetszőlegesen fűszerek, el is hagyható a fokhagymapor nagyon feldobja, esetleg oregánó)
Elkészítése:
1. A 2/3 bögre meleg vízben feloldjuk az élesztőt és a cukrot. Gyakorlatilag belekeverjük.
2. Ezután jöhet az összes többi hozzávaló, annyi hogy csak két bögre lisztet borítsunk hozzá első körben. Az egészet szépen egy villával dolgozzuk össze, majd kézzel dolgozzuk össze a tésztát a maradék liszttel (nem biztos, hogy mind kelleni fog!).
3. Ezután öt percig pihentetjük. Azalatt bekapcsoljuk a sütőt 200 fokra, majd előkészítjük a feltéteket.
4. Ha letelt az öt perc, a tésztát kettészedjük, és olyan vékony körökké nyújtjuk őket, amennyire csak tudjuk. Ezután fejre fordítjuk a tepsinket, leterítjük a sütőpapírral, ráhelyezzük az első pizzánkat, szépen feldíszítjük válogatott finomságokkal, majd betoljuk a sütőbe 15-20 percre.
5. Ha még szeretnék időt és takarítani valót spórolni, akkor a tésztát mindjárt a sütőpapíron szoktam nyújtani. Ragad egy picit a tészta alja, ami jó is, mert nem csúszkál. Csak a tetejére szórók egy nagyon pici lisztet, hogy ne tapadjon oda a nyújtófám.
Tényleg pofonegyszerű, kezeskedem érte! A férjem elment itthonról, fél óra múlva rácsörögtem, hogy mindjárt kész a vacsi, mire döbbenten konstatálta, hogy “de azt mondtad pizzát sütsz, és még tészta sem volt, mikor elmentem”. Na igen
Jó sütögetést, és jó étvágyat!
BUKTA LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE
http://aprosef.hu/bukta
http://gabicsek.blogspot.hu/2012/10/fenseges-bukta-labda-hazi.html
.... és az én buktám!!!
BÖGRÉS-ALMÁS
Hozzávalók
-
4 bögre apró kockára vágott alma
-
1/2 bögre magozott meggy (befőtt)
-
1/2 bögre apróra vágott dió
-
3/4 bögre kristálycukor
-
2 bögre finomliszt
-
1/2 bögre étolaj
-
4 egész tojás
-
1 kk. fahéj
-
1 kk. sütőpor
-
1 kk. szódabikarbona
-
Elkészítés
-
A tojásokat az olajjal és a cukorral habosra keverjük.
-
A többi hozzávalóval elkeverjük és tepsibe öntjük.
-
175 fokra előmelegített sütőben kb. 45 percig sütjük.
Bögrés
Eszkimó szelet:
Hozzávalók:
2 bögre liszt, 1 bögre cukor, 1cs. vaníliás cukor, 1 cs. sütőpor, 2 db. egész tojás, 1 bögre tej, 1/2 bögre olaj, 2 evőkanál kakaópor
Krémhez: 5 dl. tej, 1 cs. kókuszreszelék, 1 cs. vaníliás pudingpor, 12 dkg. ráma, 10 dkg.cukor, 1 kispohár tejföl
Elkészítés:
A liszthez keverjük a sütőport és a kakaót, majd a tészta többi hozzávalóit és simára keverjük az egészet. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, és 30 perc alatt megsütjük.
Közben elkészítjük a krémet: a tejben megfőzzük a pudingport, kihűtjük. A cukrot a rámával habosra keverjük majd hozzáadjuk a kihűlt pudingot és a tejfölt.
A kihűlt tészta tetejére rásimítjuk. Kis időre hűtőbe tesszük hogy a krém kicsit megdermedjen, könnyebben szeletelhető lesz. Vizes késsel szeleteljük.
BARACKOS PITE
Hozzávalók: 25 dkg rétesliszt, 25 dkg cukor, 5 dkg margarin, 1 tojás, 2 dl tejföl, 1 dl tej, 50 dkg sárgabarack, reszelt citromhéj, 0.5 sütőpor,1 mk fahéj, csipetnyi só, a tepsi kikenéséhez margarin, vagy sütőpapír.
A tojást habosra keverjük a cukorral, a szódabikarbónával, csipetnyi sóval, és a puha zsiradékkal. Hozzáadjuk a tejet, a tejfölt, a reszelt citromhéját, végül beleszitáljuk a lisztet. A tésztát margarinnal kikent tepsibe, vagy a sütőpapírral kibéleltbe öntjük. Tetejét kirakjuk a kimagozott, félbevágott barackkal.A tetejét megszórjuk fahéjjas cukorral!
Előmelegített sütőbe tesszük, 5 percig 200 fokon sütjük, majd a tüzet 150 fokra mérsékelve, tűpróbáig sütjük ( nekem ez 45 perc volt). Tepsi mérete: 30 x 22 cm.
Most sárgabarackkal készítettem, de lehet őszibarackkal is kicsit kevesebb cukorral.
GRÍZES-BARACKOS SÜTI
Hozzávalók:
kb. 20x25 cm-es tepsihez
- 10 dkg búzadara
- 10 dkg liszt
- fél csomag sütőpor
- 25 dkg natúr joghurt (nálam a második sütésnél 150 g kefir + 100 g tejföllel készült, és így is finom lett)
- 2 tojás
- 7 dkg cukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 7 dkg olvasztott vaj
- barack ízlés szerint
Elkészítés:
1. A lisztet egy tálban összekeverjük a búzadarával és a sütőporral.
2. A tojásokat habosra keverjük a cukorral, majd a joghurttal és a már kihűlt olvasztott vajjal. Hozzáadjuk a lisztes keveréket is, ezután 30-40 percig állni hagyjuk, hogy a búzadara egy kicsit átpuhuljon.
3. Addig a sárgabarackot megmossuk, kimagozzuk, pici porcukorral megszórjuk. (Ha őszibarackkal készítjük, akkor megmossuk, meghámozzuk, kimagozzuk, és a fél barackokat megszórjuk pici porcukros búzadarával, hogy ne áztassa el nagyon a tésztát sütés közben.)
4. A tésztát vajazott/lisztezett tepsibe öntjük, a fél barackokat a héjával lefelé rárakjuk a tésztára, majd előmelegített légkeveréses sütőben 170 fokon kb. 20 percig sütjük. (A sütési idő sütőfüggő, ezért inkább végezzünk tűpróbát!)
5. Négyzet alakúra szeleteljük, porcukorral meghintve tálaljuk.
BEIGLI
Diós-mákos bejgli magyar módra
Hozzávalók a tésztához: 60 dkg finomliszt, 15 dkg vaj, 10 dkg zsír, 1,5 dl tej, 1 púpozott evőkanál cukor, 1,5 dkg élesztő, 2 tojás, csipetnyi só,
a máktöltelékhez: 20 dkg darált mák, 15 dkg cukor, 1,5 dl tej, 5 dkg mazsola, 1 citrom reszelt héja, 1 evőkanál baracklekvár,
a diótöltelékhez: 20 dkg darált dió, 15 dkg cukor, 1,5 dl tej, 5 dkg mazsola, 1 citrom reszelt héja, a tészta nyújtásához: liszt, a megkenéshez: 2 tojás, a tepsi kikenéséhez: vaj vagy zsír
Elkészítés: A lisztet a vajjal meg a zsírral elmorzsoljuk, majd a langyos tejben cukorral fölfuttatott élesztőt hozzáadjuk. A tojásokkal, csipetnyi sóval tésztává gyúrjuk. Hűtőszekrénybe tesszük, míg a töltelékek elkészülnek. A darált mákot, illetve diót a cukorral összekeverjük, és a tejjel felforrázzuk. A mazsolát hozzáadjuk, a reszelt citromhéjjal fűszerezzük, a máktölteléket még baracklekvárral is ízesítjük. Ebből a mennyiségből 4 tekercset (bejglit) vagy 20 kiflit süthetünk.
Az előbbihez a tésztát 4 részre osztjuk, és lisztezett deszkán egyenként 3 milliméter vastagságú téglalappá nyújtjuk. Kettőt a mák-, kettőt a diótöltelékkel kenünk meg, majd feltekerjük. Ha kifliket készítünk, akkor az egész tésztát 2 milliméter vastagságúra nyújtjuk, és 8x8 centis négyzetekre vágjuk. A közepükre tölteléket halmozunk, egyenként felhengergetjük, majd kifli formájúra hajtjuk. Mind a bejglit, mint a kifliket vajjal kikent tepsire rakjuk, tojássárgájával megkenjük, és hideg helyen - legjobb hűtőszekrényben- 40-50 percet pihentetjük. Utána a tojásfehérjével megkenjük, és langyos helyen 30 percig pihentetjük. Tulajdonképpen ekkor kezd kelni, amitől a tésztája kicsit megreped, így lesz márványos. Előmelegített sütőben a közepesnél erősebb lánggal a kifliket kb. 20, a tekercseket kb. 35 percig sütjük.
Bejgli gazdagon
Hozzávalók a tésztához: 3 dkg élesztő, 0,5 dl tej, 3 kiskanál kristálycukor, 50-50 dkg finom- és rétesliszt, 50 dkg margarin, 50 dkg porcukor, 6 tojássárgája, 0,5 dl rum, 2 evőkanál tejföl, 1 citrom reszelt héja, 1 csapott evőkanál só, a tészta nyújtásához: kb. 15 dkg finomliszt,
Hozzávalók a töltelékekhez: 40-40 dkg darált dió és mák, 40 dkg porcukor, 24 dkg mazsola, 2-3 citrom reszelt héja, 2 csomag vaníliás cukor, kb. 1 dl rum, 1-1,5 dl forralt, kihűtött tej, a tepsi kikenéséhez: 2-3 dkg vaj, a tészta lekenéséhez: 4 tojássárgája
Elkészítés: A tésztához az élesztőt langyos tejbe morzsoljuk, a kristálycukrot hozzáadjuk. 10 percig pihentetjük, ezalatt felfut. A kétféle lisztet a margarinnal elmorzsoljuk, a porcukrot hozzáadjuk. Ezután az élesztővel, a tojássárgájával, a rummal, a tejföllel, a citromhéjjal és a sóval összegyúrjuk. Letakarva egy éjszakára a hűtőbe tesszük. A diótöltelékhez a diót a fele cukorral, a fele mazsolával, a reszelt citromhéjjal, 1 csomag vaníliás cukorral és a rummal összekeverjük.
Almás - diós bejgli
Másnap a tésztát 4 egyenlő részre osztjuk, és meglisztezett gyúrólapon egyenként kb. 3 milliméter vékony, tepsi hosszúságú téglalappá nyújtjuk. Kettőt mák-, kettőt pedig diótöltelékkel megkenünk, majd felcsavarjuk és kivajazott tepsibe rakjuk. A négy rúd pontosan elfér a nagy tepsiben. Két tojássárgájával megkenjük, bő fél órán át pihentetjük. Ezután újból lekenjük a maradék két tojássárgájával. Villával megszurkáljuk, előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) 1 órán át sütjük. Ha időközben túlzottan pirulna, alufóliával takarjuk le!
Almás-diós bejgli
Hozzávalók a tésztához: 50 dkg liszt, 5-5 dkg vaj és porcukor, 2 tojássárgája, 2 dl tej, 2 dkg élesztő, csipet só, 1 tasak vaníliáscukor, reszelt citromhéj
Hozzávalók a töltelékhez: 1,5 kg alma, 25 dkg darált dió, cukor, reszelt citromhéj, fahéj
Elkészítés: A langyos tejbe keverjük az élesztőt, egy kanál cukrot, négy kanál lisztet, és megkelesztjük. A többi lisztben elmorzsoljuk a vajat, hozzáadjuk a sót, a maradék cukrot, a vaníliáscukrot, a citromhéjat, a tojássárgáját, majd az élesztős tejet. Jól összegyúrjuk, letakarjuk, megkelesztjük, újra átgyúrjuk, két kis cipót formálunk belőle, és ismét kelesztjük. A töltelékhez az almát lereszeljük, megcukrozzuk, és addig pároljuk, míg elfő a leve. Kihűtjük, citromhéjjal, fahéjjal ízesítjük, és belekeverjük a diót. A tésztákat kinyújtjuk, a töltelékkel megtöltjük, feltekerjük, tepsibe rakjuk, meleg helyen fél órát pihentetjük, majd a tetejüket megkenjük felvert tojássárgájával, és közepes hőmérsékletű sütőben megsütjük.
SÁRGABARACKLEKVÁROS KIFLI
GABRIELLÁTÓL
Hozzávalók:
- 35 dkg liszt
- 25 dkg margarin
- 1 tojás
- csipet só
- kb. 1 dl tejföl
+ töltelékhez: sárgabaracklekvár
+ a tetejére: 1 csomag vaníliás cukor porcukorral összekeverve
1. A tészta hozzávalóit összegyúrom, utoljára adom hozzá a tejfölt attól függően, hogy mennyi kell az 1 dl-ből ahhoz, hogy egy picit lágy tésztát kapjak (de ne ragadjon).
Hűtőben 1 órát pihentetem (nálam egy egész éjszaka a hűtőben volt).
2. 3-4 gombócot formálok a tésztából, attól függően, hogy mekkora kifliket szeretnék. A gombócokat kör alakúra nyújtom lisztezett felületen, hogy ne ragadjon le a tészta, és késsel 8 db háromszöget vágok belőle. A háromszögek szélesebb részére teszek egy kávéskanál lekvárt, majd kiflit formázok belőle.
3. Sütőpapos tepsibe teszem és előmelegített 200 fokos sütőben 15-20 percig sütöm (a sütési idő változó lehet a sütőktől függően).
4. Vaníliás porcukorral bőven megszórva tálalom, hiszen a tésztájában nincs cukor.
Jó étvágyat!
|